Steven Seagal hatására utánajártam, még mely színészek adták zenélésre a fejüket. A téma külön bejegyzést érdemel – mindenesetre Hugh Laurie esete a Copper Bottom Band-del megerősítette bennem a felismerést, hogy sikeres színészként zenekarba szállni hihetetlen nagy előny, ami lehet kölcsönösen gyümölcsöző, és teret adhat az örömzenélésnek. Majd’ két és fél óra jól megkomponált szórakoztatás – egyszerre arculcsapóan ironikusan, és mégis őszintén. Mr Laurie, elismerésem!
Hugh Laurie szenvedélye saját bevallása szerint mindig is a zene volt. Autodidakta módon tanult meg zongorázni, és mára gitározik és szájharmonikázik is, amit a tegnapi koncerten profi előadással fűszerezett. Fontosnak tartja, hogy a régebbi korok zenéi - így az akár több, mint száz éves blues, jazz és spirituális dalok - tovább éljenek, így nem véletlen, hogy zenekarával, a Copper Bottom Band-del főleg az említett műfajok nagyjaitól válogat, de szép számmal akadnak saját dalaik is.
Mielőtt beleszaladnék a koncert tartalmi elemzésébe, le kell szögeznem: Hugh Laurie olyan karakter, akit színészi sikerei miatt a közönség valószínűleg akkor is kitörő tapsviharral fogadna, ha zenei teljesítménye gyenge lenne. A koncert elején ez az effektus egyfajta láthatatlan falat emelt a közönség és az előadás közé, de Steven Seagal-lal ellentétben (aki egy pillanatra sem firtatta színészi múltját) Hugh Laurie bátran szembement a tagadhatatlanul a koncertteremre ült Hollywood-hatással, és külön megköszönte, hogy annak ellenére telt ház fogadta, hogy voltaképp ő is jól tudja: egy ilyen koncerttel lutrizik az ember. Hiszen attól, hogy valaki tehetséges színész, nem feltétlenül lesz jó zenész előadó is. Szimpatikus volt az őszintesége, és határozottan igyekezett minden szempontból a közönség kedvében járni – kezdve a magyar üdvözléstől a folyamatos kommunikációig.
Ha dióhéjban kellene összegeznem, milyen is volt a koncert a Kongresszusi Központban, csak annyit mondanék: profi. Egy ügyes és rutinos előadó estjének lehettünk részesei, aki mellett képzett és kiemelkedő zenészekből álló együttes áll. Ezzel azonban Laurie egy pillanatra sem él vissza. Nem kényelmesedik el, és hagyja, hogy ők vigyék a hátukon az este zenei részét, aktív tagja a muzsikának, és tudja, mikor kell a háttérbe visszahúzódnia és teret adnia a többi zenésznek. A produkció mégsem száraz – az együttes tagjainak (beleértve és kiemelten Hugh Laurie-t is) őszinte lelkesedése személyessé teszi az előadást, és ez a közönségre is átterjed. Pár dalt követően minden sorban mozogni kezdtek a talpak, és többen már a zenék közti beszélgetésben is aktívan részt vettek. Az est frontembere nagy hangsúlyt fektetett az érthető kommunikációra, végig érthetően, szépen artikulálva beszélt és mesélt egy-egy dal kiválasztásának okairól, vagy azok keletkezéséről.
„Szeretném még egyszer megköszönni, hogy ennyien eljöttek. Nem csak azért, mert itt vannak, hanem azért is, mert ezáltal azok a régi, öreg dalok, amiket kiváló zenekarommal, a Copper Bottom Band-del eljátszunk önöknek új esélyt kapnak arra, hogy ne tűnjenek el a feledés homályában. Ezek a zenék a közönség által élnek túl, lélegeznek, érvényesülnek igazán. Köszönöm, hogy itt vannak!”
Lenyűgözött, amilyen odaadással beszélt Hugh Laurie az általa már-már bálványként körülrajongott előadókról – például Jelly Roll Morton-ról és W.C. Handy-ről, de különösen Bessie Smith-ről (akit a zene egyik ősanyjának tart, és ahogy ő fogalmazott: el sem tudná képzelni a világot és a zenét, ha nem lett volna Bessie Smith).
A klasszikusok megismertetésében hét tagú zenekara, a Copper Bottom Band segítette – színtiszta profizmussal. Az együttes tagjai egytől-egyig remek zenészek, de külön szeretném kiemelni a két énekesnőt – Gaby Moreno-t és Jean McClain-t -, akiknek a hangja gospel kórusokba illő; valamint a pozanon játszó Elizabeth Lea-t. Női pozanost még nem nagyon láttam-hallottam, de ő lenyűgözően játszott, és a vokálba is besegített, ha éppen nem kellett hangszerén játszania.
Sajnos a Kongresszusi Központ hangzása ez alkalommal sem volt jó. Kifejezetten zavart a szóló részeknél, hogy bár az énekesnők hangszínén hallottam, hogy dinamikusan énekelnek, mégis laposan szólt az egész, és sajnos a különböző hangszerek sem voltak egymáshoz képest kellemesen összehangolva. Sokat rontott a koncert zenei élményén, pedig igazán kitettük magukért az együttes tagjai.
Laurie nem csak zongorázott, gitározott és énekelt, valódi show man-ként táncolt, őrjöngött, tapsra és táncra buzdította a közönségét, és egy argentin tangó erejéig még Gaby Moreno-t is megtáncoltatta. A koncert közepén amolyan re-hidratáló szünetet tartottak, és a zenekarral a közönség egészségére koccintottak némi whiskey-vel (vagy pálinkával), de Laurie koncert közben is pusztította a feleseket.
Igazán jó hangulatú estét csináltak. Röpke két és fél órára kiragadtak minket Budapestből, és megidézték a füstös New Orleans-i lebujok hangulatát. A színpad kép és az öltözetük is tökéletes időkapszulaként működött, a koncert végére pedig rávették a közönséget, hogy táncra perdüljön a széksorok között.
A koncert után azon tűnődtem, a látottakat és hallottakat vajon milyen mértékben befolyásolta az, hogy Hugh Laurie történetesen ismert színész.
Egy felkapott színész bizonyára könnyebben kerül össze profi zenészekkel, akikkel biztosra mehet és nagyságrendekkel felkapottabb helyeken léphet fel, mint bárki ismeretlenül. Hugh Laurie zenészként is beleadott mindent, és vitathatatlanul jól zongorázik, előadóként pedig igazán karizmatikus. A Copper Bottom Band ugyanakkor egy kevésbé tehetséges énekessel is elvitte volna a hátán a show-t. Vajon hány tehetséges zenekart nyel el az ismertségért folytatott küzdelem, és lennének-e kellőképp kitartóak a színész-zenészek, ha nekik is meg kellene járniuk a szamárlétrát zenekaraikkal, mielőtt kongresszusi központok nagytermeiben léphetnek fel?
Hugh Laurie megérdemelte a figyelmet, és a Copper Bottom Band-del adott budapesti koncertje egyértelmű siker volt. Örülök, hogy részese lehettem, mert a zenetörténet egy remek korszakát ismerhettem meg egy szimpatikus zene rajongó szemszögéből. Dr House egy pillanatra sem kísértett.
Hugh Laurie és a Copper Bottom Band honlapjáért kattintsatok ide.